Csak egy szimpla rutin vérvételről lett volna szó. Így egészségesen, megelőző jelleggel, hiszen könnyebb megőrizni az egészséget, mint utólag kezelni a bajokat. Semmi bonyodalom, beugrik a rendelőbe, pillanatok alatt leveszik és 3 perc múlva már siethet is tovább a dolgára. Igyekezett rendelési idő előtt érkezni, mikor megkezdik, az elsők között legyen, így aztán a várakozás sem jelent időkiesést…
Mire belépett a rendelőbe, már idős nénik és bácsik tömkelege ült a váróban. Látszott, hogy nem most érkeztek, legalább egy negyed órája ott múlathatták már az időt. Ráérősen beszélgettek. Az apró helyiségben minden egyes hang betöltötte a teret, így aztán nem igen lett volna mód párhuzamos beszélgetésekre, de minek is: mindenki tudta mikor kiről vagy miről van szó, így bármikor bekapcsolódhatott, aki pedig magához vette a szót, közösségi jelleggel tette, bár a szomszédjához fordulva intézte, de mondanivalója mindenkihez szólt.
- Te, hallottad, hogy az Erzsit kiengedték végre?
- Na, hála Istennek! Azt hittem, már nem jön haza többet! Szegény az is annyit dógozott mindig, aztán látod, egyszercsak összeesett. Hiába, na, nem vagyunk már fiatalok, mindannyiunk felett eljárt az idő...
- Az! Most meg a fia gondozza, mert a kisebbik, a lánya nemigen jár már haza. Azt is tavaly műtötték...
A váróban egy régi rendszer emlékeit őrző, nagyon kopott, de sokszor átfestett függönykarnis. Függöny ki tudja mikor volt rajta utoljára. A halványra mázolt falakon azonban friss plakátok hirdetik különféle kórok tünetegyütteseit. Ki tudja, hányszor átfutották már e sorokat az unatkozó várakozók, hogy aztán gyomruk hirtelen összeránduljon a felismeréstől. Fáradtság? Kimerültség? Halovány bőrszín? Mind egy-egy komolyabb baj jelzői lehetnek, melyet kizárólag az időben történő felismerés és célzott kivizsgálás esetén előzhetünk meg, még a végzetes következmények beállta előtt.
- De azt tudod, hogy tegnap hajnalban a Pistiért jött ki a mentő!? Arra meg ráesett a fa, tudod a jegenye, akkor vágták ki ott az udvarukban. Állítólag keze-lába eltörött. Meg még néhány bordája is. De még így is örülhet, mert úgy néz ki, hogy a gerince nem sérült, különben ott marad, és akkor nincs aki viszi tovább a teherautót...
- Nem mondod! Az Ács??
- Neem, nem az, a másik, tudod, aki itt lakik fent. Talán Szalai vagy Szabadi...
- Ja, az, Zalai, de nem hallottam, mert akkor én még elvó'tam benn a városba'. Tudod, akkor csinálták a vizsgálatokat. Most is azon vagyok, hogy csak nem küld be a Margitka a kórházba... Múltkor is egész nap ott voltunk, már majd' beszakadt a hátam azokon a kemény székeken, mire sorrakerültünk. Még szerencse, hogy elvitt a Zsuzsi. Nem bírtam volna végigsétálni egyedül azokat a hosszú folyosókat... És az a rengeteg beteg mindenhol! Az egyiknek is dőlt a vér a fejiből, oszt' mégsem jött ki érte senki, már úgy tartották neki, akik jöttek vele. Aztán meg kitoltak egy fiatal kis nőt a műtőből, erre a folyosó közepén...
- Jó reggelt kívánok!
- Jó reggelt! (Na, hála Istennek, végre...!)
- Menjél Julikám, Ti voltatok itt előbb!
- Nem, a Józsi bácsi már előttünk itt ült. Menjen, Jóska bátyám, ballagjunk lassan.
- Ráérünk Terikém, a temető is megvár, nem siet az sehová...
- Ja, a Kováts Anna néninek mikor lesz a temetése, nem tudjátok?
- Nem mondták még. Azt mondták, majd ki lesz írva.
- Az is szegény hogy elment. Egyik nap csak bement az is a kórházba, aztán már nem jött vissza többet. Pedig csak a szokásos vérvétel miatt küldték volna be, mikor kiderült mekkora a baj. Már nem is engedték őt haza! Igaz, emlegette is sokat, hogy fájlalja a fejét meg rossz a gyomra... De ki gondolta volna...
Csak egy szimpla rutin vérvételről lett volna szó. Megelőző jelleggel, hogy megőrizze egészségét... A levétel után azonban már szédelegve, fejfájással küzdve tántorgott ki az aprócska vidéki rendelő ajtaján, erősen mérlegelve, hogyha nem vizsgáltatja ki sürgősséggel a plakátokon olvasott kórok lehetőségét, őérte vajon mikor jelentkezik be a mentő. Vagy a kaszás...
